Valamikor kéthónapja, észbe kaptam, hoppá! Jogosult vagyok a kisgyermekes bérlet igénybevételére, és használatára. Kismamabérlet: szuper! Feleannyiba kerül mint a teljesáru bérlet, és nekem ez most fontos. Nagyon fontos.
Telefonáltam, és az államkincstár postázta is az igazolást, hogy gyeses anyuka vagyok. Ez szükséges az említett bérlethez, egy fénykép, személyi, lakcímkártya, és 200 forint. Meg egy bérletpénztár. Működőképesen.
Vittem a szükségseseket, és szépen el is készült a bérletem. Boldogan róttam vele a tucatkilómétereket, jöttem-mentem (már amikor embergyerek éppen nem otthon figyelt velem betegen), intézkedtem. Mert sok intézni valóm van. Nekem is. Mint, mindenki másnak.
Azt még nem említettem, hogy amikor a bérletemet csináltattam, egy segítőkész bérletpénztárnőce szólt, hogy mielőtt lejár, kérjek még egy igazolást az államkincstártól, és onnan számítva fél évre lesz bérletem. Csak pillogtam, majd jobban megnéztem a már elkészültet, és tényleg, az igazolás kiállításától számított fél évre adták meg. Pedig nekem lejár a gyesem most mindjárt, holnap. Vagy nem is, még ma.
Elérkezettnek láttam az időt, kértem még egy igazolást, jippijájééé, hurrá, megküldték, és a mai nap volt is időm, és lehetőségem, hogy elintézzem, hogy ne márciusig, hanem május közepéig jogosultkodjak, kismamambérletezkedjek, és rójam a tucatkilómétereket, mérföldeket, és hosszúlábakat. Busszal, tujával, metróval, mittoménmivel. Igen. Az utolsó pillanatban. Mert akármennyire is tervezem a mindennapjaimat, kicsit előbb nem tudtam. Épp a soron következő halálközeli náthával küzdött a család. Én is. na.
Itt kezdődik az őrület. Buszról szépen leszáll, vidáman elsétál gombához, bkvpénztárcsajszi papír átvesz, kedves, mondja, bocsi, nincs matricám a fényképre, amit bele kell ragaszt. Léccike átmenni a metrohoz, ott megcsinálják.
Ok. Metro oldalra átmenés történés. Ott zavarodott biztonságiak kurvagyorsan kizavar mindnekit, még a pénztárt sem közelíthetem meg.
Yo. még mindíg jókedvűen átsasszéz buszpályaudvar, mert ezek hárman egyébként az örsön nincsenek egymástól messze. Ott már kiabálás, káosz. Senki nem tudja, honnan inul a metropótló. Én megvéd pénztáros, hogy ő nem tehet róla. Velem veszekszik anyuka, ki elkésik a gyerekéért menne... Semmi közöm ehhez már.. Kezd felállni a szőr a hátamon.. Végre szóbaáll velem pénztármaca. Papír odaad, rutinosan bérletcsináltatásügyileg. Papír visszadob: na ezt skubizzátok:
- Hozzon egy eredetit, mert csak akkor tudom megcsinálni!
- Ez eredeti. Látja? (mutat papír: eredeti aláírás, iktatószám, boríték ikt.számmal, bélyegző, fejléces papír)
- Hozza az eredetit, mert ez nem az!
- MONDOM: EZ AZ EREDETI! ÉRTI?
- Ez nem eredeti!
- Kérem mutassa meg, Ön szerint ez mitől nem eredeti? (ez a mondat kb. háromszor, mert nem válaszol, az utolsó már üvöltve! - én üvöltök egy akárkivel.. mint a sakál)
- Ezért! (mutatja a bélyegzőt! megáll az eszem, hát igen, nem lila, meg piros, meg zöld vegytintás bélyegző, fekete, de mindegy az iskoláját tényleg)
És szépen folytatódik párbeszéd, mögöttem:
- EZAZ!!! NE HAGYJA MAGÁT!!!!! SZEMETEK MIND!!!! (pedig nem mind, nekem pl. volt több kedvenc buszsofőröm is.)
-Na adja szépen vissza a papíromat, ki a főnöke? (nem válaszol, papír vissza.)
Én szépen brutál fejjel be építménybe, de ott a káosz és sok sok buszsofőr. Szépen kérdem, és mondják is, itt csak ők. Szépen megköszönöm. És el. Pattog a halántékom... Átmegyek szépen bevásárlócentrumba, ott Daninak ajándék megvesz. Kinéztük az apjával hétvégén, így nem sokat vacakolok, meg már idő van, lassan vége a délelőttnek. Boldogan, kissé feszkósan visszaballagok metrooldal. Reménykedem, hogy ott meglátják a papírom eredetiségét, és beengednek a pénztárig. Tök az elején van.
Beengedenek. Már nincs lezárva. Én örül kicsit. Papírom odaadván kérem amit kérek. Nna lelkiismeretes ügyintézőpénztárosnéni megaszondja:
- Ikergyermeke van? (az iker azt jelenti, egy terhességen belül több gyerek, nagyjából egyszerre születve... de lehet valamit nem tudok, mindegy is ezügyben)
- Nem. Egyszem.
- Akkor egy darab napra tudok bérletet kiállítani. Megfelel? Szerintem nem éri meg. Látja? Ma lejár a gyese, aztán nem jogosult.
- Köszi, viszlát, vissza a papíromat kérem. (Megint kapkodok a levegő után )
Szépen vissza gombához , lejárt a bérletem egyébként, kérek egy harmincnapos kismamásat, a kutya meg nem kérdezi tőlem, hogy lejárt-e a gyesem. Kitöltöm, azt szépen el.
Most már nem idegelem magam. Ez történt. Mondhatod Retro, hogy nem tudja a jobbkéz, mit csinál a bal, de azért ebben az egyenletben minimum egy darab agyatlannal találkoztam. Még akkor is, ha tényleg nem vagyok jogosult. Bakker nem eredeti. bahhh.....
Utolsó kommentek
Legtöbb komment
10
A bölcsi sztorink 2.
8
Nincs
7
Kiskarácsony-nagykarácsony
7
hasmas és önmegvalósítás
6
a mai napon
Kategóriák
a lélek tükre kiscsaládom_hu közügy receptklub szeretetszolgálatArchívum
Jelen 2009. március 2009. január 2008. december 2008. november 2008. október 2008. szeptember 2008. augusztus 2008. július 2006. december 2006. szeptember 2006. augusztusLinkek
NolBlog címlap NolTV címlapOlvasom
Hallunk még felőlük
Egyéb
RSS